A kosarad üres
Arany János–Szász Károly: Névnapi köszöntő
A folyamatos melléknévi igenév a jelen időre utal, a befejezett a múltra, a beálló a jövőre.
A távolból egy autó közeledik. Már a hangjáról is felismerem: a régi Trabantunk pöfög hazafelé.
Amikor felült a hátára, a lova felhajította a szürke felhőkig. Akkor a fiú megijedt, de a csikó kifogta a patáival.
"Dobogott a földön lovak patkós lába, / Vagy talán a földnek dobbant meg a szíve, / E vészt jövendölő zajra megijedve." (Petőfi Sándor: János vitéz)
– Pajtikám, te lovasítottad meg a két pakli rágót? / – Nem, de viszont engem igazoltatott le a bakter... Őszerinte tök lebuktam... / – De ellenben ez az első balhéd, nem kell begolyóznod! / – Hát nem, de azért tök ciki... Haver, te se hiszel a dumámnak? / – Hát...
"Üszkös fekete ágak, fészket nem rejtő ágak [...] nem élnek, el sem múlnak, [...] mondják a mondhatatlant." (Sipos Gyula: Elégia egy somogyi vadkörtefához)
"– Adjisten, anyámasszony! / Az asszony fogadja a köszönést, s azt mondja: / – Köszönd, fiam, hogy anyámasszonynak szólítottál, mert különben elnyeltelek volna ebben a szempillantásban." (A csóka lányok – magyar népmese)
– Meggyógyult már az osztályfőnököd? / – Meg. / – Kijavította a nyelvtandolgozatot? / – Ki.
"Csak bot és vászon, / de nem bot és vászon, / hanem zászló. / Mindíg beszél, / Mindíg lobog / [...] / s hirdet valamit." (Kosztolányi Dezső: Zászló)